2015. augusztus 1., szombat

10 nemgoth vallomás

Trish blogján láttam/hallottam először erről, és azért engem is gondolkodásra késztetett a téma. Arra gondoltam, hogy hátha valakit érdekel, így elkészítem egy bejegyzés formájában. :)

1. Még régebben belekezdtem Anne Rice, Interjú a vámpírral című könyvébe, de valahogy nem sikerült elnyernie a tetszésemet. Konkrétan nem tudom megmondani, hogy mi volt az, amiért letettem a vége felé. Először filmen láttam, és meg voltam vele elégedve. Nagyon tetszett a történet és kivitelezése is. Olvasva viszont kicsit vontatottnak és helyenként unalmasnak éreztem. Azonban csak egy időre mondtam tőle búcsút tőle, és egy-két év múlva újra megpróbálkozom vele, hátha változik addig valamit az ízlésem. 

2. Megszállott My Chemical Romance rajongó vagyok. Imádom ezt az együttest, és zömében eddig minden számukat kedveltem. Annak ellenére, hogy többször emo-nak bélyegezték őket. Megmondom őszintén, hogy én ezzel nem is értek egyet. Persze szerintem zenét nem is a stílus vagy műfaj alapján kell választani. Jó nyilván nekem zömében a darkwave meg a gothic rock az, ami zenének nevezhető, de előfordul, hogy ráakadok egy-egy dalra, aminek köze nincs a stílusomhoz, mégis tetszik. Egyébként szerintem elég sokban hasonlítanak a goth zenéhez, a pletykák ellenére.

3. Trish-el együtt én sem kedvelem voltaképp a platform bakancsokat, cipőket és csizmákat. Alapjában véve semmit, aminek az alja platformos. Nekem is bumfordi és picit tramplis hatása van. Régen egyébként megvesztem volna egy olyanért, de mára már minden ilyen ambícióm hamvába halt. 

4. Én nem járok mindig feketében. Ennek a fő oka az, hogy az iskolában nem engedik meg... Ne kérdezzétek hogy miért! Régebben megpróbáltam ezt eljátszani egy párszor, de mindig rám szóltak, és gonosz, rosszindulatú megjegyzéseket tettek a tanárok, amik nem estek jól... Ezt én szimplán diszkriminációnak és az önálló egyéniség elnyomásának nevezném. Néha elég rossz érzés, hogy nem öltözhetek fel úgy, ahogy szeretnék, és a barna, szürke, bordó és olykor lila kombóimban nem mindig a kedvenceim. Arra viszont mindig ügyelek, hogy valami fekete szereplejen a szettemben.

5. E fölött nem tudok átsiklani, mert már annyira tele van vele a hócipőm! A Victoria Frances-es képek, gif animációk tömkelegéből az utóbbi időben akkora dózist kaphattunk, hogy szerintem még évek múlva is rossz érzés kap el, ha meglátok egy ilyet. Tényleg nagyon sok fiatal, goth ismerősöm imádja az ilyesmit, tőlem viszont annyira távol áll, és olyan idegen. Akinek viszont tetszik, arra egy rossz szót nem tudnék szólni, mert ez ízlés dolga. Az ilyen alkotások készítőit sem ítélem el, mert nekik nyilván szintén tetszik a kreálmányuk. Én mindössze nem vennék ilyen pólót, vagy posztert...stb-t. 


6. Nem kedvelem különösebben a The Cure-t (bár ez így elég érdekesen fest: a a Cure-t. :D) Itt sem tudok konkrét választ adni, hogy na ezért és ezért nem, csak nem annyira az én világom. Meghallgatom, és olyankor nincs is vele sok bajom, de nem a kedvencem... Alapműveltség szerintem (ebben a szubkultúrában) ezért megbecsülöm, és tisztelem minden dalukat, de annyira nagy hatást viszont nem tettek rám.


7. Nincs fűzőm. Tetszik, és máson pedig még inkább jól mutat (mondjuk nem próbáltam még), viszont nem éreztem rá olyan nagy késztetést, hogy én is vegyek egyet... Ráadásul még csak 16 leszek, és nem merném 100%-ig bevállalni. Annak ellenére sem, hogy a kortársaim már csak éppen a bugyijukat eltakaró szoknyákban mászkálnak. 

8. A szobám első ránézésre egyáltalán nem goth-os... Sőt! inkább modern és letisztult stílusú, bár ha jobban körülnéznétek a fiókok mélyén is, látnátok, hogy azért van itt pár apróság, amik a goth lelkemet tükrözik. A szoba kialakítása és berendezése anyáék műve volt, és ennek ellenére imádom! :D 

9. Az alvós kispárnám rózsaszín és virág alakú... Milyen ciki...:D (Még visszavonhatom? :D)

10. Valami hipermenő állat helyett, nekem egy kiskutyám van, egy fehér kiskutyám. Bár szívesen tartanék denevéreket, anya azonban minden ilyen ötletemet elveti. Mondván, hogy majd a saját házamban... Nem is értem neki miért nem kellenek a denevérek! :c


Nos ez lett volna, amit én össze tudtam szedni magamról! :)

6 megjegyzés:

  1. Jo volt olvasni ezeket. :), Mikot annyi idos voltam, mint te most en se szerettem a Curet. De azota imadom nagyon. :) Nem tudom, h tudott bennem kesobb ilyenrket kivaltani. Az en szoban mindig atlagos volt, ed sok.sxivecske meg pillango disziti :D

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy tetszett! :) Remélem, hogy én is változom még annyit, hogy megkedveljem! De az esélyt mindig megadom neki, mert néha azért meghallgatom egy-egy számukat! :)

    Régen nekem is voltak szívecskés falmatricáim! *-* És nagyon is szerettem őket! :D

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Tetszettek a "vallomásaid" :)
    Az Interjú a vámpírral film nekem egyik kedvencem, de a könyvnek nem merek nekiállni, épp az olyan vélemények miatt, mint a tiéd. :)
    A zenék terén, szerintem hülyeség hogy stílusok szerint hallgat valaki, mert amit írtál is, más stílus, és mégis simán megtetszhet... Jó az, ha nyitott vagy. :)
    Akkor nem csak az én sulimban nincsenek oda a fekete holmikért. Bár az is igaz, hogy nálunk a pontozórendszer állítódik át pár tanárnál (nem jó irányba), ha feketében jár az ember... Persze azt is megkapom én is, miért nem járok színesben, de már kezdik megszokni. De az azért nem szép dolog, hogy ennyire visszafogják az embereket...
    Victoria Frances alkotásai nekem tetszenek, de nem használati tárgyakon. Ahhoz túlságosan sokminden van egy képén. De gépen elnézegetni attól még jó. Bár az sem biztos, hogy tetszene egy olyan oldal, ahol az oldalmodulban végig az ő képei vannak kint. Az már túl tömény lenne. :)
    The Cure. A holló filmet láttad? Abban van az egyik zenéjük, a Burn, amit imádok. A többi számuk még nem annyira tetszik, de ki tudja, mi lesz később, fél évvel ezelőtt még én is fara másztam tőlük. :) Most meg egész nap ez megy :) De ha nem kedveled meg, az sem baj, elvégre mindenki egyéniség, akit nem szabad beskatulyázni, sem zeneileg, sem máshogy.
    Az én szobám falán is található néhány rózsaszín pillangós falmatrica... Ami nagyon goth kiegészítő :D :) És az alvótársam egy plüss figura,aki a Bolyhoska nevet viseli. :)
    A padláson még elfér pár denevér, persze ahhoz tudni kell titkolózni... ;)
    Nagyon tetszett a bejegyzésed, fel is iratkoztam. :)

    VálaszTörlés
  4. Örülök, hogy tetszett! :)

    Szerintem érdemes egyszer belekezdeni, lehet, hogy neked meg tetszeni fog a könyv! Ha pedig mégsem jön be, akkor is megmaradhatsz a filmnél! :D

    Nálunk van egy tanár, aki állandóan feketében mászkál, de még az ő szemét is csípi, ha az egyik diák is így öltözködik... Nem értem, hogy mi közük van hozzá, de inkább kibírom még pár évig, aztán egyszer úgyis vége lesz. Azután meg nem fog érdekelni a véleményük!
    Nem azt mondom, hogy ronda minden Victoria Frances alkotás, de néha már túl giccsesek és tömények nekem. De főleg a villog-csillogó gifekkel vagyok így. :D
    Még nem láttam azt a filmet, de már többször eljátszottam a gondolattal, hogy igen...meg kéne nézni! De akkor most már biztosan felkerül arra a bizonyos, képzeletbeli listára. :D A Burn egyébként még számomra is a hallgatható és viszonylag jó számaik közé sorolandó. :)
    A Bolyhoska tök cuki néz! *-* Nekem régebben egy nyuszim volt, akit Hűtársnak hívtak. :D Biztos azért, mert mindig velem volt.
    Tényleg, nálunk is elhelyezhetnék a padláson néhány ketrecet... Bár amilyen profi vagyok az ilyenekben, biztos, hogy lebuknék. XD

    A feliratkozást pedig köszönöm! ;) Igyekszem a továbbiakban is jó dolgokról írni! :)

    VálaszTörlés
  5. Ja hát denevéreket én is tartanék-de eddig keményen egyszer fogtam a kezembe egyet, de igazából nem nyomorgatnék egyet se. Jó nekik szabadon (:
    Victoria Francésnak meg van egy kultúrája a stíluson belül,főleg mert ilyen témájúak a festményei. Szerintem baromi szépek,csak az a baj ezzel is orrba szájba nyomják-elveszti a varázsát (:

    VálaszTörlés
  6. Igen, hát én sem komolyan tartanék denevéreket. Aranyosak meg minden, de mégsem háziállatok, nekik a szabadban van a helyük! :)
    És igen...minden jóból megárt a sok. :D

    VálaszTörlés